Interjú: ZeneszerzőInterjú: Zeneszerző

A zeneszerző: Faltay Csaba

Faltay Csaba nevét talán kevesen ismerik, pedig zenei producerként, zeneszerzőként és hangmérnökként is jelentős sikereket ért már el. Producerként többek között az Emil Rulez és a Kistehén zenekerokkal dolgozott, de ő szerezte Mundruczó Kornél több filmjének zenéjét is. Természetesen remixeket is készített például Ganxsta Zolee-nak, Pierrot-nak és a Hooligans-nak.

Talán banális a kérdés, de hogyan lesz valakiből reklámfilm-zeneszerző?
A kilencvenes évek közepe óta foglalkozom reklámfilm zeneszerzéssel, mindig eltérő intenzitással. Majdhogynem a véletlennek köszönhető, hogy elkezdtem. Egy barátom az egyik nagy reklámügynökségnél dolgozott és egy amerikai reklám zenéjéből kellett magyar változatot készíteni, de fogalmuk nem volt arról, hogy ezt kivel csináltassák meg. Tudták, hogy a barátom gitározik és tőle kértek segítséget, ő pedig tőlem. Ez volt a legelső munkám. Az én esetemben tehát ez egy furcsa véletlen. Igazság szerint ehhez ami nagyon kell, hogy legyen az embernek stilisztikai érzéke, tudjon képre dolgozni és össze tudja egyeztetni az ügynökség, a rendező és az ügyfél elvárásait is, illetve, hogy olyan zenei formát hozzon létre, ami működik a filmmel együtt.

A producerkedés vagy a Mundruczó-filmek nagyon más munkák. Nem szerettél volna specializálódni, vagy ennyi minden érdekel?
Itthon egyfajta zenei tevékenységből nehéz megélni, de izgalmas is, hogy ennyi mindennel foglalkozhatok. Ez engem inkább inspirál. Szerencsém is van. A feleségemnek, Tallér Zsófiának köszönhetően - aki szintén zeneszerző, és a zeneakadémián, valamint a filmművészeti egyetemen tanít - sok klasszikus zenei felvételt is készíthettem, de írtunk együtt gyerekmese, gyerekbalett zenét is, amelyeket a MÜPÁ-ban ma is játszanak: az egyik a Bogármese, a másik a Pán Péter. Ezekhez mind-mind más hozzáállás, gondolkodás kell, mindegyik más módon jelent kihívást. Így nem unhatok bele egyik tevékenységbe sem, ráadásul lehetőségem volt a legkülönbözőbb zeneszerzőkkel, zenészekkel, rendezőkkel dolgozni az elmúlt időben.

Mire kell figyelni a reklámzenék írásakor?
A reklámzeneszerzés nem egy lineáris tevékenység, elég sok változtatáson megy keresztül egy-egy zene. A Mia zenénél is volt egy elképzelés, egy hangulat, amit át kellett adni. Készült ennek a zenének másik két változata is, de ez lett a tökéletes. Ez egy alkalmazott művészet, nem a zeneszerző egy személyben határozza meg, hogy mi lesz a mű végleges formája, hanem sok-sok szempontot kell figyelembe venni. Ebben van a nehézsége és a szépsége is. Itt nem egy-két embernek vagy egy kisebb közösségnek kell, hogy tetsszen a zene, hanem szinte mindenkinek. A megrendelők természetesen nem egzakt zenei kéréseket mondanak, hanem érzéseket, amelyeket le kell fordítani zenei nyelvre, de ez minden alkalmazott zenére igaz, akár a színházi zenére is. A fontos, hogy az elkészült zene jól működjön együtt a filmmel.

Te zeneszerzőként végeztél?
Nem, zongoristaként közelítettem meg a zeneszerzőséget. Először mint zenekari zeneszerző kezdtem: gimnáziumi zenekarunknak írtam számokat és nem gondoltam volna tizenöt évvel ezelőtt, hogy zeneszerzésből fogok élni. Jó dolog zenélni másokkal, de sokkal jobban érdekel a zeneszerzés vagy a hangszerelés. A produceri munka óhatatlanul azzal is jár, hogy az ember belenyúl mások szerzeményeibe, én a stúdiómunkát sokkal nagyobb élménynek tartom, mint a koncertezést.

Hogyan jött a reklámfilm?
Ha jól emlékszem, a ügynöksége keresett meg, akiknek korábban már készítettem reklámfilmzenét. Dalmát is ekkoriban ismertem meg, ráadásul őt egy barátom mutatta meg az interneten, a Singas Project énekeseként, a előtt nem is volt komoly munkakapcsolat köztünk.

Meglepődtél, amikor a reklámfilmzene elkezdett külön életet élni, kérni, keresni kezdték az emberek?
Bizonyos szempontból nem, hiszen ez időről-időre előkerül, rádiók kívánságműsorában szoktak kérni reklámfilmzenéket, amelyek önmagukban nem is léteznek, de az meglepett, hogy ennyire megszerették, felkerült a youtube-ra és ott még Romániából is sokan írtak hozzá. Nem teljesen egyedülálló, de nem is mindennapos. Itt nagy szerencse volt, hogy a narráció nem takarta el az éneket, Dalma hangja is végig érvényesült és nagyon meghatározó lett a film hangulata a zenétől.

Min dolgozol most?
Reklámokon is dolgozom, de lesz egy Gulliver című gyermek balett, amit Tallér Zsófiával, a feleségemmel együtt írunk, illetve van egy 3D animációs film Arany János egyik balladájára, aminek nagyon izgalmas munka, de erről sajnos többet nem mondhatok.

vissza a főoldalra